2022. január 22-dikén a Kultúra Napján Mosonmagyaróváron, a Part Rendezvényházban, Kátai Zoltán Magyar Örökség és Kossuth díjas énekmondó előadóművészre emlékezett a város.
Mosonmagyaróvár Önkormányzata nevében dr. Árvay István, polgármestere kérte fel Czumpf Attilát agrármérnök, humánökológust, - mint volt Óvári diákot -, hogy a rendezvényen emlékezzen meg barátjáról Kátai Zoltánról. Attila különleges, szomorú - keser - édes „esszéjét” itt hallgathatjátok meg.
A megemlékezés után felavatták, Kátai Zoltán (1954-2020) emlékére készített emléktáblát. A Part Rendezvényház bejáratánál, megtekintheti aki arra jár, Turi Török Tibor szobrászművész által felajánlott, Kátai Zoltánról készített féldomborművet.
Kátai Zoltán, az Agostyán, Ágoston-ligeti „Mátyás fogadóban”. (2010. Élő történelemóra)
Kátai Zoltán tollából:
„Szerencsés vagyok, mert a kedvenc időtöltésem egyben foglalkozásom is: a históriás énekek és a reneszánsz magyar dal. Gitáron, kobzon, kontrán, lanton, fidulán magam tanultam, bár mindig akadtak segítő jó barátok. Gyermekkoromban kezdett, különböző zenei stúdiumok után 1983 óta hivatásszerűen zenélek, énekelek, 11 évet töltöttem a Mákvirág népzenei együttesben. Velük a nagyvilágot, Dinnyés Józseffel Magyarországot jártam; muzsikáltam Kecskés Andrással, Kobzos Kiss Tamással. A zenén keresztül jó barátságba kerültem Sebő Ferenccel, Cseh Tamással, a Kaláka Együttessel, verséneklőkkel, utcaszínházi csepűrágókkal, népzenészekkel és néhány fiatal énekmondóval” – írta az énekmondó
Kátai Zoltánról:
Első lemeze Muzsikáló Erato címmel jelent meg, ezt követte a középkori magyar históriás énekekből készült Magiar História című válogatás. A Kátai - Krónika című hangoskönyvét Jankovics Marcell illusztrálta. Készített lemezt Wathay Ferenc Énekes könyv-e alapján, az Elindula József... - Énekek Adventtől Vízkeresztig című lemezén a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó énekes-zenés hagyományokból adott ízelítőt. A katonadalokat tartalmazó Viadalhelyeken, véressen, sebessen... című lemeze, valamint a Bogáti Fazakas Miklós és Thordai János zsoltárfordításaiból készült Ditsérjétek Istent... című albuma 2018-ban jelent meg. Művészetéért 2005-ben Artisjus-díjat, 2006-ban Tinódi-lant kitüntetést kapott, 2014-ben a Mediawave Párhuzamos Kultúráért elismerésével, 2016-ban Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki. A Kossuth-díjat 2019-ben vehette át a Kárpát-medence magyarságának összetartozás-érzését, nemzettudatát a régi magyar zene és irodalom népszerűsítésével, valamint a régi magyar krónikás énekek élményszerű megjelenítésével erősítő több évtizedes, példaértékű és hiteles történeti énekmondói pályafutása elismeréseként.
Kátai Zoltán művei, díjai, elismerései
- Muzsikáló Erato, 1999
- Magiar História, magánkiadás, 2002
- Magyar Énekmondók – Többrendbeli Énekek, magánkiadás, 2002
- Kátai Zoltán & Róka Szabolcs: Boriváshoz való. B.K.L. Kiadó, Szombathely, 2003
- Kátai krónika; ill. Jankovics Marcell; Helikon, Bp., 2005 (Hangzó Helikon) + CD
- Wathay Ferenc énekei. Gryllus kiadó, 2007
- „Elindula József...” Énekek Adventtől Vízkeresztig Kátai Zoltán előadásában, 2012
- „... aki a Hazáért Győztes” Bocskai István emlékezete, 2014
- "Viadalhelyeken véressen, sebessen...", 2018
- "Ditsérjétek Istent...", 2018
- „Virágom véled elmegyek” Zoboralji balladák Écsi Györgyi és Kátai Zoltán (2020)
Artisjus díj (2005)
Tinódi Lant díj (2006)
Párhuzamos Kultúráért díj (2014)
Magyar Ezüst Érdemkereszt (2016)
Kossuth-díj (2019)